Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Esztergomi Történelmi Napok

2018-08-18 @ 10:00 - 2018-08-19 @ 20:00

2018. Aug 18-19

Esztergomi történelmi napok,     I. Magyar Történelmi Képregénytalálkozó

Az MNM Esztergomi Vármúzeuma idén 7. alkalommal rendezi meg az Esztergomi Történelmi Napokat, Esztergom Város Önkormányzatának támogatásával.
E történelmi napok Szent István korába röpítik vissza a várhegyre látogatókat augusztus 18-án és 19-én. A hagyományőrző csapatok táborai, korabeli lovas és gyalogos harci- és viselet-bemutatóján túl, középkori mesterségek is bemutatkoznak, melyeket a kíváncsiabbak ki is próbálhatnak. Ezen kívül koncertek, solymászbemutatók, gólyalábasok, mesélők és regélők, íjászok, ünnepi felvonulás, rendhagyó tárlatvezetések, ügyességi és virtus próbák kalauzolnak vissza bennünket az államalapítás idejére. A kétnapos programot vásári forgatag is színesíti. Első királyunk megidézésében, a pogányok feletti győzelem megünneplésében és a koronázásig vezető út bemutatásában a középkori hagyományőrző csapatok mellett a Babits Mihály Kamaraszínház társulatának tagjai lesznek segítségünkre.
A programokat idén egy rendkívüli esemény kíséri, augusztus 19-én kerül megrendezésre az I. Magyar Történelmi Képregénytalálkozó, a Királyok és Keresztek közreműködésével. A Vármúzeum Nagytermében képregénykiállítás, és történelmi képregények börzéje, valamint olvasósarok, beszélgetések szerzőkkel és rajzolókkal, dedikálások és sok más érdekesség várja az érdeklődőket.
A részletes program ITT

 

Részletek

Kezdés:
2018-08-18 @ 10:00
Vége:
2018-08-19 @ 20:00

Helyszín

Vármúzeum udvar
Szent István tér 1
Esztergom,
+ Google Térkép